Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államfő Kovács Tamást jelöli legfőbb ügyésznek

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában, az öt parlamenti párt frakcióvezetőjének jelenlétében jelentette be, hogy Kovács Tamás altábornagyot, katonai főügyészt jelöli legfőbb ügyésznek.


Dátum: 2006-09-18 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:13.511728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztársasági elnök közölte: Kovács Tamás altábornagyot, katonai főügyészt - aki 1990 óta a legfőbb ügyész helyettese - jelöli legfőbb ügyésznek.

Mint mondta, meg van győződve, hogy Kovács Tamás alkalmas arra, hogy a legfőbb ügyészi tisztséget ellássa. Hozzátette, a katonai főügyész vitathatatlan vezetői képességekkel rendelkezik.

"Az ő személyében garanciát látok arra, hogy biztosítani fogja az ügyészség pártatlanságát és hitelességét" - közölte az államfő.

Kiemelte, hogy a jelölt személyéről egyeztetett az Ügyészek Országos Egyesületével. Ennek az egyesületnek az ügyészek túlnyomó többsége a tagja, az egyesület pedig "fenntartás nélkül támogatta ezt a jelölést" - tette hozzá az államfő.

A Sándor-palotában megjelent Lendvai Ildikó, az MSZP, Navracsics Tibor a Fidesz, Kuncze Gábor, az SZDSZ, Herényi Károly, az MDF, valamint Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője.

Kovács Tamás 1940 december 13-án született Nagykónyiban, Tolna megyében. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, 1965-ben került a hadsereg hivatásos állományába, 1968-ban nevezték ki katonai ügyésszé.

1990-ben lett a legfőbb ügyész helyettese. Kovács Tamás katonai főügyészként széles körű nemzetközi kapcsolatokat épített ki, és először az úgynevezett visegrádi országok, majd az USA és a többi NATO-tagország és néhány tengerentúli ország katonai igazságszolgáltatásáról szerzett tapasztalatokat.

1998-ban a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. Az aktív ügyészek közül elsőként nyerte el 2001-ben az Ügyészek Országos Egyesülete által alapított Finkey-díjat. Nős, három gyermeke és öt unokája van.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek