Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: nincs fedezete Demszky Podmaniczky programjának

Demszky Gábor becsapja a budapestieket, amikor azt a látszatot kelti, hogy a Podmaniczky program végrehajtható, hiszen a miniszterelnök vasárnap kimondta, hogy ennek nincs meg a fedezete, az ország túlment a lehetőségein - mondta Tarlós István főpolgármester-jelölt hétfőn, a VOSZ Közép-magyarországi Regionális Szervezete által szervezett fórumon.


Dátum: 2006-09-18 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:14.452447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha a tegnap elhangzottak ebben az országban megmagyarázhatók, akkor ebben az országban bármi lehetséges" - mondta Tarlós István, hozzátéve ugyanakkor, hogy a vasárnapi eseményekkel nem akar foglalkozni egy fővárosi kampány során.

A miniszterelnök úr egyértelműen fogalmazott: az ország olyan mértékben túlment a lehetőségein, nem is hitte volna, hogy ezt a szociális-liberális koalíció megteszi, amivel egyértelművé tette a két mai kormányzó párt felelősségét - jelentette ki Tarlós, aki úgy vélte: a kormányfő leleplezte Demszky Gábor Budapest fejlesztési programját, a Podmaniczky programot.

Tarlós István elmondta: az Európai Unió fejlesztési forrásait csak utólag lehet felhasználni, azok utófinanszírozott támogatások, azaz a főváros akkor jut hozzá a pályázati pénzhez, ha előzőleg saját forrásból megvalósította a beruházásokat.

"Budapestnek jelenleg arra sincs pénze, hogy az EU-s pályázatokhoz szükséges önrészt, a 25 százalékot kifizesse, (....) Budapest a béreket kifizeti, de jelenleg a beruházási számlákat nem tudja kiegyenlíteni" - mondta.

Tarlós István kifejtette: Magyarország 2013-ig az EU kohéziós alapból összesen 410 milliárdot fordíthat a városi közlekedés fejlesztésére, ráadásul a konvergenciaprogramban nem szerepel a 4-es metró, ami 300 milliárdba kerül. Három vidéki nagyváros, Debrecen, Miskolc és Szeged biztosan elvisz 85-86 milliárd forintot, így 24 milliárd marad a Podmaniczky programra, noha az Aquincumi-híd önmagában kerül ennyibe - mondta.

"Először választ kell kapni a főváros pénzügyi helyzetére,(....) a kötelezettség vállalások teljes körére. Ha a főváros pénzügyi helyzete tisztázódott, akkor át fogom stukturálni a beruházási terveket és egyszerűbb, de végrehajthatóbb beruházásokat, fejlesztéseket kívánok megkezdeni, illetve megvalósítani, mert azt nem lehet és nem szabad mondani, hogy 2013-ig Budapesten nem lesznek fejlesztések" - fogalmazott a főpolgármester-jelölt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek