Gyurcsány Ferenc válságba sodorta az országot
Gyurcsány Ferenc morális válságba sodorta az országot -jelentette ki a köztársasági elnök pár perccel ezelőtt véget ért sajtóértekezletén. Sólyom László hozzátette: Gyurcsány a kialakult morális válságot tovább fokozta azzal, hogy nem határolódott el korábbi szavaitól, és megpróbálta saját felelősségét másokra terhelni.
Dátum: 2006-09-18 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:18.067898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában sajtónyilatkozatban foglalt állást a Gyurcsány Ferenc kormányfő május 26-i, az MSZP-frakció előtt, zárt ülésen elmondott beszédének
vasárnapi nyilvánosságra kerülése után kialakult helyzetről.
Hölgyeim és Uraim!
A tegnap nyilvánosságra került miniszterelnöki beszéd tartalmi szempontból nem jelentett újdonságot. A választási kampány és az utána meghozott kormányzati intézkedések közötti ellentmondásról már augusztus elején kijelentettem: az alapkérdés az, hogy milyen eszközök engedhetők meg a politikai célok eléréséhez. Ha polgárjogot nyer, hogy a jó cél bármilyen módszert szentesít - így például a választási ígéretek semmire sem köteleznek -, akkor a demokrácia hitelvesztése fenyeget. Az utóbbi órákban sokféle címen cselekvésre hívták föl a köztársasági elnököt. Tisztázni kívánom, hogy a köztársasági elnöknek az Alkotmány erre a helyzetre nem ad közjogi beavatkozási lehetőséget.
Fontos hangsúlyozni, hogy a miniszterelnök és a Kormány nem a köztársasági elnöknek felelős, hanem az Országgyűlésnek. Csak az Országgyűlési képviselők többsége vonhatja meg a bizalmat a miniszterelnöktől és egyúttal a Kormánytól. Az Országgyűlést a köztársasági elnök csak akkor oszlathatja fel, ha az Országgyűlés tizenkét hónapon belül legalább négy alkalommal megvonja a bizalmat a Kormánytól, vagy ha a Kormány megbízatása megszűnik, és a köztársasági elnök által a miniszterelnöknek javasolt személyt negyven napon belül nem választja meg az Országgyűlés. A most kialakult helyzet újdonsága, hogy a demokrácia morális alapjainak kérdése minden korábbinál élesebben lett a közbeszéd fő témája. Ebben a vitában a köztársasági elnöknek kötelessége tisztázó szándékkal megszólalni.
A demokrácia és az alkotmányos jogállam működése nem korlátozódhat a jogszabályok betartására. Alapvető erkölcsi normák betartása is szükséges. Ezen alapul a politikába, és végső soron a demokráciába vetett bizalom. A felelős döntés lehetőségét veszítik el az állampolgárok, ha a nyilvánosság előtt elhangzó tényállítások, ígéretek, programok nyilvánvalóan nem felelnek meg az igazságnak, a valódi szándékoknak. A tegnapi hír morális válságot okozott Magyarországon. A miniszterelnök reakciói ezt a válságot fokozták, mert személyes felelősségét összemosta az utóbbi tizenhat év politikájának értékelésével. Semmilyen cél nem igazolhatja, hogy bárki a demokráciába vetett bizalmat kockáztassa, még kevésbé, hogy ezt tudatosan, sőt büszkén tegye.
Ennek nyilvános elismerését várom a kormányfőtől.
MTI - fidesz.hu