"Itt az ideje, hogy távozzon a közéletből"
A Fidesz Hajdú-Bihar megyei országgyűlési képviselői felszólítják az MSZP térségi önkormányzati képviselő- és polgármesterjelöltjeit, hogy határolódjanak el Gyurcsány Ferenctől, és nyilvánítsák ki, hogy a kormányfőnek és kormányának szerintük is távoznia kell a közéletből - mondta a Fidesz három országgyűlési képviselője - Halász János, Pósán László és Rácz Róbert - hétfőn Debrecenben közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-09-18 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:19.975647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rácz Róbert "förtelmes bűnnek" nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc időben és térben , vagyis az elmúlt 17 évre és minden politikusra ki akarja terjeszteni, amit elkövetett.
"A kormányfő újra hazudik, hazugságot hazugsággal próbál eltussolni" - tette hozzá a politikus, aki szerint "a magyar népnek joga van az ilyen hatalomnak útját állni, amelyik saját bűneit rá akarja kenni az országra".
Rácz Róbert szerint Gyurcsány Ferencnek néhány napon belül be kell nyújtania lemondását, "itt az ideje, hogy távozzon a magyar közéletből".
"Az a kormány , amelyik hazugság által jutott hatalomra, felhatalmazás nélkül, nem legitim módon gyakorolja a hatalmat" - fűzte hozzá Pósán László.
Megítélése szerint a Gyurcsány-kormány illegitim, így nem csak Gyurcsány Ferencnek, hanem az egész kormányának távoznia kell.
A fideszes politikus emlékeztetett rá, hogy mindazt, ami most az őszödi beszéd kapcsán nyilvánosságra került, az egész parlamenti MSZP-frakció és az SZDSZ tudta, vagyis cinkostárs az ügyben.
Ugyanakkor szólt arról, hogy a baloldal polgármester- és önkormányzati képviselőjelöltjei, akik nem voltak ott az ominózus frakcióülésen, most bizonyára kínos módon szembesülnek a történettel.
Az ellenzéki politikus felszólította a baloldali jelölteket, hogy ne asszisztáljanak cinkos módon e játszmához, határolódjanak el Gyurcsány Ferenctől, és nyilvánítsák ki, hogy a kormányfőnek és kormányának szerintük is mennie kell.
"Az egész magyar politikai baloldal tehertétele lett Gyurcsány Ferenc" - fűzte hozzá a fideszes politikus.
"Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet és az általa irányított kormány politikáját, s végigviszi Magyarországon a reformokat és a fejlesztéseket" - reagált az elhangzottakra az MTI-nek Oláh Lajos országgyűlési képviselő, az MSZP hajdú-bihari elnöke.
MTI - fidesz.hu