Nagy Imre és kora
Tudományos konferenciát rendez november 15-én, pénteken Miskolcon a Nagy Imre Alapítvány és a helyi egyetem tudományos bizottsága Nagy Imre és kora, Forradalom és ifjúság 1956-ban címmel.
Dátum: 2002-11-15 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:23.198758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bástya Hotelben Bessenyei Lajos, a Miskolci Egyetem rektorának köszöntője után Farkas Csaba beszél az 1953-56 közötti szegedi diákmozgalmakról, Nagy István pedig a Tisza-parti város MEFESZ szervezetének megalakulásáról, majd bemutatják a Nagy Imre Alapítvány legújabb kiadványát, a mártír miniszterelnök Viharos emberöltő című munkáját. Kiemelkedőnek ígérkezik azon tanulmányok, dokumentumok ismertetése, amely Sipos Józsefnek, a Nagy Imre Ház tudományos igazgatójának nevéhez fűződik.
Az egész napos konferencián az 1956-os egri, debreceni, pécsi és miskolci forradalmi megmozdulásokról is elhangzanak értekezések, elsősorban a diákság szemszögéből elemezve azokat.
F. I. - Békés Megyei Hírlap online