Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szeptember 26-án lesz nyilvános az EB véleménye a konvergenciaprogramról

Szerepel az Európai Bizottság szeptember 26-i strasbourgi ülésének napirendjén Magyarország konvergenciaprogramjának értékelése - tudta meg az MTI hétfőn a brüsszeli testületnél.


Dátum: 2006-09-18 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:22.800167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez azt jelenti, hogy öt nappal az önkormányzati választások megrendezése előtt ismertté válik, hogyan vélekedik az uniós "kormány" a magyar euróbevezetés tervezett pályájáról és az ahhoz kapcsolódó reformokról.

Bár hivatalosan Brüsszel előzetesen nem közöl semmilyen részletet az értékelésből, kiszivárgott információk azt sejtetik, hogy alapvetően pozitív hangvételű állásfoglalás várható a kormánytervekről.

Másfél héttel ezelőtt például Joaquín Almunia, a bizottság pénzügyi felelőse újságíróknak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy testülete pozitív értékelést "tud adni" a programra.

Bizottsági források a napokban azt mondták a Reuters hírügynökségnek is, hogy általánosságban tekintve pozitív értékelés várható. Egy akkor idézett illetékes szerint "ambicózus, példa nélküli" pénzügyi szigorúságról van szó a programban, és "az erőfeszítéseket pozitív megközelítéssel bátorítani kell".

Az unió - a szerződésben rögzített szempontok tiszteletben tartásának megkövetelésén túl - elvileg nem szól bele a tagországi kompetenciába tartozó konvergenciaprogramok alakításába, csak akkor emel szót, amikor az abban szereplő célok teljesítését nem tartja reálisnak. A mostani esetleges jóváhagyás is elsősorban arra vonatkozik majd, hogy a program reális utat és célokat vázol fel, amennyiben sikerül végre is hajtani.

Más kérdés, hogyan fogadja majd Brüsszel a programban szereplő számok némelyikét, például az arányaiban uniós szinten a legmagasabbak közé tartozó államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzéseket.

A bizottság napirendjén az utolsó pillanatokban még lehetségesek változások, az adott heti ülés programját rendszerint csak egy-két nappal korábban véglegesítik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek