Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alaptalanul rágalmaz az MSZP

A Fidesz elnöksége határozottan visszautasítja mindazokat az alaptalan vádakat, amelyeket az elmúlt hónapokban "az MSZP által irányított rendőrség megrendelésre házhoz szállított".


Dátum: 2002-11-15 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:23.499055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki párt vezető közleményében - az ORFK közpénzekkel összefüggő, az elmúlt kormányzati ciklust érintő bűncselekményekről szóló tájékoztatójára utalva - elfogadhatatlannak minősíti: "a magyar polgárok többségét hátrányosan érintő jövő évi költségvetésről úgy kívánják a figyelmet elterelni", hogy a közbeszédet kriminalizálva politikai ellenfeleik lejáratására törekednek.

- A mai napon mindenki számára világossá vált, hogy a múlt tényleg elkezdődött. A Tocsik-ügyről, a vecsési számlagyárról, valamint a privatizációs fosztogatásról elhíresült szocialista párt és a számára politikai megrendelésre dolgozó rendőrség összehangolt, törvénytelen és az emberi méltóságot lábbal tipró támadást indított politikai ellenfelei lejáratása érdekében - áll a közleményben.

A Fidesz-elnökség szerint "a több hónapja tartó, eredménytelen rágalomhadjárat újabb fejezete, hogy a törvénytelen módon és törvénytelen eszközökkel dolgozó rendőrség a saját maga által bizonyítani nem tudott esetekről úgy adott tájékoztatást, mintha azok valóban megtörténtek volna". - A koncepciós eljárásokról szóló hazug beszámolóra reagálva a szocialista párt, több millió embert megsértve, a polgári, keresztény értékrendet gyalázta meg - olvasható a közleményben.

Nyakó István MSZP-szóvivő az ORFK sajtótájékoztatójára reagálva - a többi közt - azt mondta, ma mindenki szembesülhet azzal, hogy "a keresztény etikai értékeket megcsúfoló, polgárinak nevezett értékrend" belső működése milyen is volt valójában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek