Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormányfő lemondását követelték Szegeden is

A miniszterelnök és a kormány lemondását követelte három-négyezer demonstráló Szeged belvárosában hétfőn este; a tiltakozó akció, amely kedden is folytatódik, tíz óra után ért véget.


Dátum: 2006-09-19 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:32.238122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzeti színű zászlót és néhány Árpád-sávos lobogót lengető tömeg végigvonult a belvároson, 21 óra előtt a Dóm térre érkezett, amelyet szinte megtöltött. Elénekelték a magyar és a székely himnuszt, a Kossuth-nótát, valamint József Attila Tiszta szívvel című versét.

A Rerrich Béla téren található 56-os emlékműnél az egyik szónok bejelentette: kedden este folytatódik a tüntetés. A múzeum előtt a több ezres, főleg egyetemistákból álló tömeg együtt szavalta el a Nemzeti dalt.

Békésen, méltósággal az utcán maradunk, és mindaddig visszajövünk, amíg a kormány le nem mond - mondta az összegyűltek előtt Csepregi Nándor, a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltje.

A tiltakozók transzparensein "Aki hazudik, az lop is", "Így jártál Feri!", "Vége a trükközésnek", "MSZP-SZDSZ bukásra ítélve", "Botka, te is ott voltál" feliratok voltak olvashatók. A plakátok között feltünt néhány, a szeptember 13-ai tandíj elleni tüntetésen látott transzparens is.

A dobokkal és sípokkal felszerelkezett demonstrálók egy nemzeti színű zászlót tűztek ki a városháza bejáratára. "Ébresztő", "Gyurcsány, mondjon le!", "Tolvaj banda", "Aki magyar, velünk van!", "Táncolj Feri, búcsú buli", "'56, 2006" jelszavakat skandálták.

Később néhány százan az MSZP székháza elé vonultak, ahol rendőrök biztosították a bejáratot. Az emberek elénekelték a Himnuszt és a Szózatot, majd elhangzott néhány vers, ezt követően békésen feloszlott a tömeg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek