Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington nem szállít fűtőanyagot Észak-Koreának

Colin Powell amerikai külügyminiszter csütörtökön Ottawában megerősítette, hogy Washington le akarja állítani a fűtőolaj szállítását Észak-Koreának.


Dátum: 2002-11-15 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:24.102306, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerdán nem hivatalos forrásokból Washingtonban már elhangzott, hogy az amerikai kormány a novemberi, 42 500 tonnányi fűtőolajat már nem fordítja vissza, mivel az már úton van az észak-koreai partok felé, de a további havi szállítmányokat már nem pénzeli a phenjani szerződésszegés miatt.

Colin Powell elmondta, hogy az amerikai kezdeményezést előterjesztették a KEDO (Koreai-félsziget Energiafejlesztési Szervezet) New York-i ülésén, és kifejezte reményét, hogy a konzorcium egyetértésre fog jutni a kérdésben. A KEDO-t az Egyesült Államok hozta létre Japán, Dél-Korea és az Európai Unió bevonásával az 1994-es megállapodás végrehajtására. Dél-Korea azt az álláspontot képviseli, hogy a fűtőanyag-szállításokat legalább a kemény téli hónapokban folytatni kell a nyomor és ínség sújtotta kommunista országnak.

Washington meg akarja büntetni Phenjant, amely október elején elismerte, hogy titkos nukleáris program keretében dúsított uránt állított elő, megsértve az Egyesült Államokkal kötött 1994-es egyezményt. Az Egyesült Államok az egyezményben vállalta, hogy az észak-koreai nukleáris program befagyasztásáért cserébe 2003-ig felépít Phenjannak két könnyűvizes atomreaktort, Japán és Dél-Korea közreműködésével, s addig is évente félmillió tonna fűtőolajjal látja el az országot.

Észak-Korea azt követeli az Egyesült Államoktól, hogy kössön vele meg nem támadási szerződést, s így vegyék élét a vitának.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek