Tanulhatna a bukásával szembenéző miniszterétől Gyurcsány
Felajánlotta lemondását keddre virradó éjjel, a Szabadság téri tüntetés idején saját alkalmatlanságával szembesülő Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azonban nem fogadta el, és arra kérte a tárcavezetőt, maradjon a helyén. A Házelnök közben a sérült rendőröket látogatja.
Dátum: 2006-09-19 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:33.484397, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Petrétei József azzal indokolta döntését, hogy az eseményeknek akkor is van politikai felelőse, ha az intézkedések szakmailag megfelelőek voltak.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem fogadta el a tárcavezető lemondását. Petrétei József az Info Rádióban azt mondta, a kormányfő azt közölte vele: még nem múlt el a veszély, ezért a jelenlegi helyzet megoldásában és a jövőben is számít a munkájára.
A rendészeti miniszter beszélt arról is: a Magyar Televízió székházát megrohanókkal szemben fellépő rendőrök nem kaptak külön felhatalmazást, mint mondta, egy jogállamban erre nincs lehetőség.
A Honvéd Kórházban reggel több mint száz rendőrt láttak el az éjszaka, egy életveszélyes sérültet jelenleg is operálnak. A kórház baleseti ambulanciáján arról tájékoztatták a Magyar Rádiót, hogy rajta kívül még 10-15 embert tartanak benn súlyos sérülésekkel, elsősorban végtagtöréssel és agyrázkódással. A többiek, akik jórészt zúzódásokat szenvedtek, ellátásuk után hazamehettek. Szili Katalin hajnalban meglátogatta az éjszakai tüntetés során megsérült rendőröket, és köszönetet mondott nekik helytállásukért.
fidesz.hu