Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Répássy: a rendőrségnek komoly felelőssége van


Dátum: 2006-09-19 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:36.949371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz továbbra is a kormányfő lemondását követeli. Répássy Róbert szerint külön kell választani az utcán történteket és a politikában zajló folyamatokat.

A Fidesz frakcióigazgatója szerint a Magyar Televízió székházánál történtekben komoly felelőssége van a rendőrségnek is.

Répássy Róbert azt mondta: a rendőrség mulasztást követett el, mivel két órán át nem tett semmit az erőszak megfékezéséért.

Hangsúlyozta: az emberek egy ilyen helyzetben nem erőszakos cselekedetekkel fejezhetik ki véleményüket, hanem az önkormányzati választásokon leadott voksaikkal.

inforadio - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek