Malina Hedvig panasszal fordult az ügyészséghez
Panasszal fordult az ügyészséghez Malina Hedvig, az Nyitrán tanuló csallóközi magyar egyetemista, akit állítása szerint azért vertek meg ismeretlenek, mert magyarul beszélt, s akinek esete a rendőrség szerint meg sem történt.
Dátum: 2006-09-19 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:40.735771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Malina Hedvig panaszának részletei nem ismertek. Bizonyos, hogy a lány kitart eredeti vallomása mellett, kifogást emel a nyomozás beszüntetése ellen és valószínű, hogy panasza a rendőrség vele szemben tanúsított magatartására is vonatkozik. Az egyetemista azután vállalta a sajtónyilvánosságot és adta elő esetét a múlt héten az újságíróknak, hogy - mint elmondta - néhány nappal korában hat órán át tartó kihallgatáson a rendőrök ordítoztak vele és arra akartak rávenni, hogy vonja vissza a megtámadásáról szóló vallomását.
Malina Hedvig ügyét előbb a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlamenti frakciójához tartozó Gál Gábor ügyvéd vállalta el, de másnap visszalépett, mert - indoklása szerint - nem szeretné, hogy a politikai síkra terelődött ügy további politikai színezettel telítődjön. Azonos okokra hivatkozva az MKP, majd Robert Kalinák belügyminiszter is "némasági fogadalmat" tett: az eset végérvényes tisztázásáig nem nyilatkoznak. A magyar egyetemista lány jogi képviseletét ezek után egy szlovák ügyvéd, Roman Kvasnica vette át, védence 22 oldalon leírt panaszát is ő adta át kedden a nyitrai ügyészségnek. Az ügyész néhány nap múltán dönti el, vajon méltányolja-e vagy sem az abban felsorakoztatott kifogásokat.
MTI - fidesz.hu