Eminem tarolt az MTV Europe díjkiosztóján
A várakozásoknak megfelelően Eminem kapta a legtöbb díjat a szerda este kiosztott MTV Europe Music Awards díjkiosztó gálán: négyből három kategóriában őt tartotta legjobbnak a 15 millió néző-szavazó. A showműsort több mint egymilliárdan követték világszerte.
Dátum: 2002-11-15 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:25.293489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Idén gyakorlatilag nem múlt el hét, hogy az ügyeletes rosszfiúnak kikiáltott amerikai rapper ne került volna címlapokra. Ám míg korábban homofóbnak vagy épp nőgyűlölőnek tartott szövegei miatt történt ez, egy ideje csak a díjesőkről érkezik hír, sőt a napokban mutatták be nagy sikerrel 8 mérföld című filmet, melynek ő a főszereplője. A sorozat most sem szakadt meg, hiszen a szerda esti MTV Europe gáláján négyből három kategóriában - a legjobb férfi előadó, legjobb hip hop előadó, legjobb album - nyerte el az elismerést a "The Eminem Show" című albumáért.
A Barcelonában tartott bulit - melyen Eminem előadta "Cleanin' Out My Closet" című dalát, valamint felépett Christina Aguilera és Enrique Iglesias is - 13 ezres közönség nézte a helyszínen, míg a televízióban több mint egymilliárdan követték világszerte. Rekordot döntött a popdemokrácia is, hiszen több mint 15 millió MTV-néző szavazata alapján osztották ki a díjakat.
Az este két másik boldog nyertese Kylie Minogue és Red Hot Chili Peppers lettek. Az ausztrál popdíva a legjobb pop előadó és a legjobb tánc előadó kategóriákban aratott, míg a pszichedelikus szexfunkot játszó hollywoodi csapat a legjobb előadás és a legjobb rock előadó címekért kapták meg a zenei csatorna logóját ábrázoló szobrot. Flea és társai egy rögtönzött performance keretében köszönték meg az elismerést.
A legjobb női előadó Jennifer Lopez lett, míg a legjobb dal kategóriájában Pinket díjazták. Zseniális animációs klipjéért a norvég Röyksopp kapta az elismerést, legjobb pályakezdőként pedig egy fiatal amerikai csapatot, a The Callingot díjazták.
index.hu