Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bezárta kapuit az ELTE bölcsészkara

Kedden délután dékáni határozatra bezárta kapuit az ELTE bölcsészkarának két budapesti épülete. A vezetés azzal indokolta a döntést, hogy nem tudják biztosítani az épület védelmét. A dikákok egy része a Kossuth téri demonstrációra indult.


Dátum: 2006-09-19 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:46.313424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyetem biztonsága érdekében az ELTE Bölcsészettudományi Kar Múzeum körúti (Trefort kerti) és Ajtósi Dürer sori kampuszainak bezárását rendelte el kedden a kar dékánja, Dezső Tamás.

A dékán határozatában a szünet elrendelését "egy az Egyetemen kívüli, azonosítatlan szerveződés által meghirdetett rendezvény okán, a Kar épületeinek védelméve" indokolta. A határozat kedd délután 2 órától éjfélig érvényes.

Az egyetem falán a vezetőség azzal indokolta az egyetemi épületek bezárását, hogy az épület védelmét biztosítani nem tudják.

A bölcsészkar előtt a diákok nagy számban, kisebb csoportokba verődve álldogálnak, mivel az egyetem kapuit kettőkor bezárták. Egyesek a Kossuth téri demonstrációra igyekeznek, de szerveződés jeleit nem tapasztalta helyszíni tudósítónk.

A diákok nagy része a csütörtöki, a tandíjbevezetés ellen szervezett demonstrációról tud, arra készül.

Index - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek