Az Országgyűlés elfogadta az erőszakmentességről szóló politikai nyilatkozatot
Csaknem egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés Az erőszak ellen és a békességért című ötpárti nyilatkozatot kedden. A dokumentumot 295 igen szavazattal, két ellenszavazattal és két tartózkodással fogadta el a Ház.
Dátum: 2006-09-19 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:46.597949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az öt frakcióvezető - Lendvai Ildikó (MSZP), Navracsics Tibor (Fidesz), Kuncze Gábor (SZDSZ), Semjén Zsolt (KDNP) és Herényi Károly (MDF) - által benyújtott nyilatkozat leszögezi: a Magyar Köztársaság szabadságának és méltóságának megőrzése közös feladata a parlamenti pártoknak és az alkotmányos demokrácia híveinek.
"Hazánknak mindenkor igazmondásra, őszinteségre, tisztességre, nyugalomra és rendre van szüksége" - olvasható a szövegben.
A dokumentum szerint a rendszerváltás vívmányai csak akkor érvényesülhetnek, ha azok gyakorlásakor a különböző ideológiai áramlatok és demokratikus politikai erők képviselői tiszteletben tartják az alkotmányos rendet.
Egy alkotmányos köztársaságban a demokrata nem fél és nem is kelt félelmet senkiben, mert a rend nem jelent veszélyt a szabadságra, a szabadság pedig nem fenyegeti a rendet.
"Mi, a parlamenti pártok képviselői ezért arra szólítjuk fel hazánk polgárait, hogy politikai vitáikat az erőszak eszközét egyértelműen elutasítva, a más nézetek képviselőivel szembeni toleranciával, az ország nyugalmának és rendjének megőrzése mellett folytassák le" - emeli ki a nyilatkozat.
A szövegben az is olvasható, hogy az ország alkotmányos berendezkedése elegendő eszközt ad mindenkinek ahhoz, hogy véleményének, vagy tiltakozásának hangot adhasson.
"Az ország rendjéért és a polgárok biztonságáért érzett felelősségünktől vezérelve ezért felszólítjuk mindazokat, akik az elmúlt órákban a békés és demokratikus tüntetéseket rendbontással zavarták meg, mások testi épségét szándékosan veszélyeztették, vagyonában kárt tettek, hogy haladéktalanul hagyjanak fel ezekkel a cselekményekkel, és tartózkodjanak a további jogsértésektől" - zárul a dokumentum.
Az Országgyűlés a nyilatkozat elfogadása előtt bizottsági tagcseréről döntött. Az alkotmányügyi bizottság elnöke, a szocialista Vastagh Pál mandátumáról - más fontos tisztségre történő kinevezése miatt - 2006. október 1-jével lemondott. A bizottság elnökének a Ház Avarkeszi Dezsőt (MSZP), az alkotmányügyi bizottság tagjának az ugyancsak MSZP-s Szabó Évát választotta.
Szili Katalin házelnök közölte: szeptember 25-e és október 8-a között az önkormányzati választásokra tekintettel nem ülésezik az Országgyűlés.
Bejelentette, hogy a Ház őszi ülésszakának második, várhatóan kétnapos ülését október 9-ére hívja össze, majd az ülést bezárta.
MTI - fidesz.hu