Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz megtartja nagygyűlését 23-án

Békés tüntetésre és az önkormányzati választások fontosságára hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A Fidesz megtartja a szeptember 23-i nagygyűlését a Hősök terén.


Dátum: 2006-09-19 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:51.929447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A Fidesz Elnökségének sajtónyilatkozata

A Szövetség elnöke utalt arra, nemrég nyilvánosságra került egy beszéd, amelyben Gyurcsány Ferenc elismerte, két évig folyamatosan hazudott. Hangsúlyozta: az igazi probléma ezzel a beszéddel nem az, hogy két évig hazudtak, hanem az, hogy négy évig nem csináltak semmit.

Mint fogalmazott, a Fidesz együtt érez a békésen tüntetőkkel, de a tegnap esti véres eseményeket elutasítja és elítéli.

Orbán Viktor arra kérte szimpatizánsait, hogy álljanak ki a választások tisztaságáért és tegyenek meg mindent azért, hogy békés legyen.

Szijjártó Péter újságírói kérdésre válaszolva egyértelműen kijelentette: a Fidesz megtartja szeptember 23-i nagygyűlését a Hősök terén, az interneten megjelent, ezzel ellentétes állítások alaptalanok.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3475, 'source_type': 'media', 'source_id': 486, 'target_type': 'article', 'target_id': 55863, 'relation_type': 'describes'}