Dávid Ibolya szándékosan félreértelmezi Orbán szavait
Dávid Ibolya szándékosan félreértelmezi az Orbán Viktor által elmondottakat, hiszen ő is tudja, hogy éppen ma tett hitet az öt parlamenti párt az erőszak ellen a békesség mellett.
Dátum: 2006-09-19 19:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:55.402309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dávid Ibolya MDF-elnök szerint Orbán Viktor Fidesz-elnök további feszültséget szít, részben azzal, hogy a Fidesz nem mondja le a szombatra meghirdetett nagygyűlést.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője reagálásában az MTI-nek azt mondta: úgy tűnik, Dávid Ibolya szándékosan félreértelmezi az Orbán Viktor által elmondottakat, hiszen ő is tudja, hogy éppen ma tett hitet az öt parlamenti párt az erőszak ellen a békesség mellett, amikor szinte egyhangúlag fogadta el a Parlamentben az erről szóló politikai nyilatkozatot.
A Fidesz szóvivője hangsúlyozta: pártja hisz abban, hogy egy erős demokratikus jogállamban, mint Magyarország, felelőtlen provokátorok nem vehetik el jószándékú emberektők azt a demokratikus jogot, hogy méltóságteljesen, fegyelmezetten kifejezzék véleményüket.
A Fidesz ezért tartja meg szeptember 23-ai nagygyűlését - mondta a politikus. Mint jelezte, a rendezvény szervezőbizottsága felveszi a kapcsolatot a rendőrséggel, hogy minden szempontból biztonságos legyen a nagygyűlés.
MTI - fidesz.hu