Továbbra is hazánkra figyel Németország
Túlzás nélkül állítható, hogy a magyarországi események a német hírközlő eszközök figyelmének középpontjában álltak a keddi nap folyamán, s az esti órákban a hírtudósítások azt emelték ki, hogy Budapesten helyreállt a nyugalom.
Dátum: 2006-09-19 20:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:55.994902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindezt jelzi, hogy mind a Deutschlandfunk rádióállomás, mint pedig a hírtelevíziók külföldi hírei között Magyarország az első helyen szerepelt, megelőzve még a pápa múlt heti beszéde miatti muzulmán tiltakozásokról szóló beszámolókat is.
Német vezető politikusok szinte természetszerűleg nem kommentálták az eseményeket, ugyanakkor a berlini tudósítások részletesen beszámoltak a brüsszeli európai uniós állásfoglalásokról, kiemelve mindenekelőtt, hogy a történteket az Európai Bizottság teljességgel Magyarország belügyének tekinti.
Mind a Deutschlandfunk, mind a hírtelevíziók utaltak arra, hogy az éjszakai erőszakos cselekmények után délutánra sikerült helyreállítani a rendet. A többnyire tényszerű tudósítások visszatérő eleme volt, hogy az éjszakai tüntetők között jócskán voltak szélsőjobboldaliak, illetve futballhuligánok. Ugyanakkor a beszámolók kitértek az előzményekre, mindenekelőtt arra, hogy az erőszakos cselekményekbe torkolló tiltakozásokat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábbi, a hét végén nyilvánosságra került beszéde váltotta ki, amelyben a miniszterelnök beismerte, hogy - mint egyöntetűen fogalmaztak - a választások előtt hazudott az ország tényleges gazdasági helyzetét illetően.
A tudósítások részletesen beszámoltak a Magyar Televízió előtt, illetve az épületben lezajlott eseményekről, azok mérlegéről, majd - egyfajta háttérként - ecsetelték Magyarország súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetét, s ezzel összefüggésben ismertették a kormány által bejelentett megszorító intézkedéseket.
A budapesti beszámolók nem foglaltak állást a történtekkel kapcsolatban, azt azonban kiemelték, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem hajlandó lemondani. Sőt - politikai megfigyelőket idézve - azt is hozzátették: a kormányfő mindaddig kitarthat, amíg bírja pártja, a szocialisták támogatását.
MTI - fidesz.hu