Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Írjon Ön is Gyurcsány Ferencnek!

Hétfőn este Magyarország jelenlegi miniszterelnöke örvendezve újságolta el az M1 közszolgáltai televízió műsorvezetőjének, hogy vasárnapi lelepleződése óta a hozzá érkező emailek hangvételében jelentős változás észlelhető.


Dátum: 2006-09-19 23:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:57.481403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint elmondta - és miért kételkednénk szavaiban -, a neki írók túlnyomó többsége az utóbbi napokban újra támogatásáról biztosítja és kitartásra buzdítja őt, szemben a megszorító intézkededések bejelentése utáni hónapokkal, amikor sokkal több böszme kritikus levelet kapott.

Szerkesztőségünk tagjai érthetetlenül furcsának találják, hogy miközben az ország városaiban napok óta folyamatosan tüntetnek Gyurcsány lemondását követelve, a miniszterelnök levelezésében ennek, úgy tűnik, semmi nyoma. Attól a vágytól vezérelve, hogy segítsünk a kormányfőnek közelebb kerülni a valósághoz, arra biztatjuk olvasóinkat, hogy írjanak emailt Gyurcsány Ferencnek.

Segítsünk mindannyian a kormányfőnek, hogy hitelesebb képet kaphasson, mit is gondolnak róla az ország polgárai! Írják meg neki kíméletlen, gyurcsányi őszinteséggel a véleményüket róla, kormányáról, a koalíció pártjairól és csomagjáról. Hiszen tulajdonképpen ő maga is ezt kéri tőlünk, amikor azt írja közkedvelt blogjában: "A miniszterelnöknek tűrnie kell, ha kritizálják, ha tiltakoznak a kormány döntései ellen, vagy ha szembesítik az övétől eltérő nézetekkel és véleményekkel."

Ne halogassa hát tovább! Írjon Ön is levelet mindannyiunk miniszterelnökének, most!

Gyurcsány Ferenc email címe:

[email protected]

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek