Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány lelépett a demokrácia útjáról

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lelépett a demokrácia útjáról; Orbán Viktor erről a Magyar Televízió Az Este című műsorában beszélt kedden.


Dátum: 2006-09-20 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:58.643393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A miniszterelnök a demokrácia útjáról a maga részéről lelépett", hiszen Gyurcsány Ferenc a nyilvánosságra került beszédében elismerte, hogy hibát követtek el, nem kormányoztak, becsapták az embereket, azonban a kormányfő arról is beszélt, hogy őt ez nem érdekli, nem tárgyal, nem egyezkedik, és ha törik, ha szakad keresztülviszi azt, amit helyesnek gondol, az emberek pedig majd megunják a tüntetést és hazamennek - mondta a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szerint a kormányfő felhatalmazás nélküli megszorító csomagot akar elfogadtatni a magyar társadalommal, miközben az ellenáll ennek, és úgy érzi, hogy ez az eljárás nem elfogadható. "Ilyet lehet csinálni, de nem demokratikus államokban" - jegyezte meg.

A helyzetet jellemezve úgy fogalmazott: a miniszterelnök most hazugságból erényt akar kovácsolni, és arra kér mindenkit, adjunk pénzt nekik arra, hogy megoldják azt a problémát, amit ők előidéztek, miközben nem tárgyalnak a társadalmi csoportokkal, nem adnak garanciát arra, hogy ez még egyszer nem fordul elő, és nem vetik fel a felelősség kérdését sem. Véleménye szerint az önkormányzati választások után, október 2-án új korszak kezdődik, az MSZP-nek meneszteni kell a kormányfőt, de ha ezt nem teszi meg azonnal, akkor majd később kell erre az útra lépnie.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek