Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kemény utcai harcok voltak az éjjel - megvédték a szocialista párt székházát

Budapest utcáin hajnali fél négyre nagyjából normalizálódott a helyzet, a rendőrség a legtöbb helyszínen feloszlatta a tüntetéseket.


Dátum: 2006-09-20 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:58.948702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A leghevesebb összecsapások éjfél után a Rákóczi úton és környékén alakultak ki, ahova a Kossuth térről, illetve a szocialista párt Köztársaság téri székháza elől érkeztek a tüntetők.

Két óra körül a Blaha Lujza téren és környékén több tüntető és rendőr is megsérült, a rendőrség könnygázt és vízágyúkat is bevetett a tüntetők ellen. A demonstrálók kövekkel és a kezük ügyébe eső tárgyakkal dobálták meg a rendőröket, közben kirakatokat törtek be és kukákat gyújtottak fel.

A Köztársaság térről már éjjel fél egyre kiszorították a tüntetőket a rohamrendőrök. Mintegy ötvenen megsérültek, az eddigi adatok szerint körülbelül 25 tiltakozót előállítottak.

Az esti, Kossuth téri tüntetés, amelyen az előző napi 10 ezres létszámnál jóval többen jelentek meg, éjféltájt oszlott szét. Nem sokkal este 10 óra előtt a Kossuth téren felolvastak egy petíciót, amelyet Sólyom László köztársasági elnöknek, Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének, valamint 21 ország kormányának kívánnak elküldeni.

A hajnali tömegközlekedési járatokban még ugyan voltak fennakadások, mostanra azonban szinte minden járat elindult. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. az összecsapások után azonnal megkezdte a takarítást.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek