Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma folytatódik az Altus-per

Gyurcsány Ferenc cégének, az Altusnak a pere ma folytatódik Kaposváron a Somogy Megyei Bíróságon. A Legfőbb Ügyészség (LÜ) azért indított polgári pert még áprilisban, mert szerinte a miniszterelnök vállalkozása egy színlelt ajándékozási szerződéssel, jó erkölcsbe ütköző módon jutott hozzá egy csaknem százmillió forintos állami beruházáshoz 1995-ben.


Dátum: 2006-09-20 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:59.546182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgári per másodrendű alperese a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) egyik gazdasági társasága, a Közlöny- és Lapkiadó Kft. jogutódja, a Humán-Jövő 2000 Kht. Az Altus 1995. január 12-én egy adásvételi szerződéssel szerezte meg a MeH kezelésében lévő, Szalay utca 4. szám alatti ingatlan földszinti részét, de három hónappal később a kancellária egyik gazdasági társasága, a Közlöny- és Lapkiadó Kft. visszabérelte azt az Altustól, sőt saját költségén fel is újította a klubot.

Mint arról a napokban beszámoltunk, az LÜ tanúbizonyítási indítványt terjesztett a bíróság elé. Pálvölgyi Ferenc főosztályvezető ügyész elmondta, arra kérték a Somogy Megyei Bíróságot, idézzen be négy tanút, akiknek segítségével bebizonyíthatják a vádat.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek