Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Növekedett az államadósság

Egyetlen hónap alatt 97 milliárd forintot keltett a büdzsének az államadósság kamataira kifizetnie - derül ki a Pénzügyminisztérium legújabb tájékoztatójából, amely szerint az ország tartozása augusztusban tovább nőtt.


Dátum: 2006-09-20 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:36:01.987150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzügyi tárca ismét módosította a kamatkiadásra vonatkozó előre jelzését, így a törvényben rögzített 822 milliárd forint helyett immár 940 milliárd forintot költünk erre az idén.

Egyre nagyobb terhet ró a költségvetésre az óriási államháztartási hiány és a növekvő államadósság finanszírozása; a Pénzügyminisztérium tegnap közzétett adatai szerint a múlt hónapban az államkasszának 97 milliárd forintot kellett kifizetnie kamatkiadásokra. A szaktárca előrejelzése értelmében szeptember végéig a kamatterhek elérik a 699 milliárd forintot. Figyelemre méltó, hogy a Pénzügyminisztérium ismét felfelé módosította az idei évre várható kamatkifizetések összegét; míg a költségvetési törvényben még 822 milliárd forint szerepelt addig a legújabb prognózis már 940 milliárd forintos kamatteherrel, azaz a. teljes évi társaságiadó-bevétel több mint kétszeresével számol.

Elemzők szerint még a mostani, felemelt kamatkiadás is optimista várakozásokat tükröz, az éves kamatteher ugyanis elérheti a 950-1000 milliárd forintot. A kamatkifizetések emelkedését az magyarázza, hogy a külföldi befektetők csak egyre magasabb felárral hajlandók finanszírozni hazánkat. A pénzügyi tárca jelentése szerint a múlt hónapban valamennyi lejáratú állampapírt csak jelentős kamatok mellett vásárolták meg a befektetők.

Augusztusban a költségvetés adóssága is tovább nőtt. Az idén eddig összesen 1649 milliárd forinttal emelkedett az adósságállomány, amely augusztus végére el érte a 14 415 milliárd forintot. A forint árfolyamának idei gyengülése 347 milliárd forinttal emelte meg az adósságot. A büdzsé forintadóssága augusztus végére 10 030 milliárd forintra, a devizában fennálló adósság pedig 4377 milliárd forintra növekedett. A Pénzügyminisztérium legfrissebb prognózisa szerint az államháztartás idei hiánya 1759 milliárd forint lesz, a deficit legnagyobb része, 1529 milliárd forint szeptember végéig halmozódik fel. Augusztusban a hiány 134,9 milliárd forintot tett ki, miközben ebben a hónapban várhatóan további 142 milliárd forinttal duzzad a hiány.

Emelkedő hozammal. Az Államadósság Kezelő Központ tegnap összesen ötvenmilliárd forint értékben bocsátott ki három hónapos diszkontkincstárjegyeket. Az aukción 7,82 százalékos átlaghozam mellett keltek el az értékpapírok, ami a viszonylag magas befektetői érdeklődés ellenére 17 bázispontos hozamemelkedést jelent a hétfői referenciahozamhoz képest. Finanszírozásunk drágulását mutatja az is, hogy januárban ugyanezeket az állampapírokat még 5,83 százalékos átlaghozam mellett tudta értékesíteni az Államadósság Kezelő Központ.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek