Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Katolikus püspökök: hazugságra egységes társadalom nem épülhet

Minden ország alapja az igazság és az igazságosság. Hazugságra egészséges társadalom nem épülhet - áll a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.


Dátum: 2006-09-20 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:36:06.811010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az elmúlt napok erkölcsi válságában nem maradhatunk szótlanok" - áll a dokumentumban, amelyben az is olvasható: "felelősséget érzünk hazánk és nemzetünk jövőjéért. Ezért a megoldást az erkölcsi megújulás, az igazság és igazságosság szellemében kell keresni. Szükségesnek tartjuk, hogy akik felelősek országunkért, ebben a szellemben cselekedjenek." A közlemény szerint a testület határozottan elítéli a törvényellenes randalírozást, bárhonnan eredjen is, ugyanakkor fontosnak tartja a szólás- és gyülekezési szabadság demokratikus alapjogainak tiszteletben tartását is. "Sürgetjük és segíteni akarjuk a társadalom megújulását, amelynek útja csak a morális megújulás lehet. Egyházunk a maga tanításával ennek szolgálatában áll" - zárul a közlemény.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek