Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A román lapok szerint Románia számára figyelmeztető jel a budapesti "zendülés"

A keddre virradó éjszaka történéseit több román napilap is "lázadásnak", illetve "zendülésnek" minősíti tudósításainak címében. Így tesz a Romania Libera, a Jurnalul National és a Ziua, első oldalon induló tudósításokat közölve, kevés magyarázó elemmel, de az eseményekről nagy terjedelemben, alapos részletességgel, nagy színes fotókkal kísérve számol be. A Ziua két teljes újságoldalt szentelt a budapesti "zendülésnek".


Dátum: 2006-09-20 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:36:07.148435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tekintélyes üzleti-pénzügyi napilap, a Ziarul Financiar is csak tudósítást közöl, de tömörebben, és arra összpontosít, hogy az erőszakos cselekményeknek milyen hatásuk volt a forint gyengülésére.

A Curentul tudósításba ágyazva a román közéletnek is szóló figyelmeztetést fogalmaz meg. "Nem, Magyarországnak nincs szüksége az effajta megrázkódtatásokra. Kétségtelen, hogy Gyurcsány választási ígéretei függőben maradtak... Természetesnek tűnik tehát az emberek elégedetlensége. De az előrehozott választások megoldanák a helyzetet? Aligha hihető. Mindenesetre közelednek a helyhatósági választások, és Gyurcsány hazugsága bizonyosan befolyásolja majd a szocialisták pozícióit" - olvasható a lapban, amely a "Budapesten forradalmi szelek fújnak" címet adta anyagának.

Az Adevarul címlapján hatalmas fotó látható a televízió épületének ostromáról, a tudósítás címe: "Lángra gyúlt Budapest". Hasonlóképpen indítja beszámolóját az Evenimentul Zilei, amely címében már "hazaszól". Eszerint a budapesti események figyelmeztetést jelentenek Románia számára, hiszen Magyarországot a "Jól fogunk élni" jelszó hazugsága lobbantotta lángra (a lap Traian Basescu államelnöknek a két évvel ezelőtti választási kampányában használt jelszavát idézte fel ezzel).

E lapszámban Vladimir Tismaneanu kommentárjában azt boncolgatja, miben is különböznek a mostani budapesti erőszakos cselekmények az 1956-os forradalom eseményeitől. Akkor a felkelők egy terrorista és bitorló rezsim ellen léptek fel, most viszont az európai struktúrákba beágyazódott pluralista rendszert támadták. A szerző is

hazai közvéleményéhez intézi szavát, amikor arról ír, hogy a demokratikus rendszert aláássa a módszeres hazudozás. "A hazugság a politikában - előbb vagy utóbb - beszennyez. Ezt tudniuk kell mindazoknak, akik nálunk még ma is elrejtik az igazságot a decemberi (román) forradalomról vagy a június 13-15-i bányászjárásról" - írja.

A szerző szerint Gyurcsány Ferenc "beismerő vallomása" óhatatlanul kiprovokálta ugyanakkor a felkelést. Nixonnak is fizetnie kellett a Watergate-ügy miatt - fűzi hozzá. Magyarországon azonban ma nem ugyanaz a helyzet - írja Tismaneanu -, mint Romániában volt 1990-ben (az első bányászjárás idején, a tud. megj.). A civil társadalmat most nem támadják, nem alázzák meg, a

demokratikus pártokat nem üldözik, a volt politikai elit tagjai nem gyakorolnak hatalmat a televízió fölött. Ettől függetlenül ma Magyarországon súlyos szociális, politikai és kulturális feszültségek maradtak - írja a szerző.

A Cotidianul hasábjain "Budapest by night" című kommentárjában Marius Cosmeanu azt fejtegeti: a budapesti erőszakos cselekmények csupán a jéghegy csúcsát jelentik, évekre visszanyúló - változó erővel meg-megújuló - konfliktus megnyilvánulását láthatták a televízió nézői azon az éjszakán. Régebbi keletű történetről van szó, nevezetesen arról, hogy a magyar politika két tábora között esztendők óta tart a rivalizálás - írja. Egyik oldalon a szocialisták állnak, akik a jövőre és a kapitalizálásra vetik tekintetüket, a másik oldalon pedig az - egyre kevésbé demokrata - fiatalok, akik a múltat idézik fel az erkölcsi megtisztulás követelésének a jegyében - fejti ki Cosmeanu. A szerző Adrian Nastase volt szociáldemokrata miniszterelnök hasonló korábbi botrányára emlékeztet (ott is bizonyos hangszalagok kerültek nyilvánosságra). Gyurcsánnyal ellentétben Nastase nem tette meg azóta sem a szükséges lelkiismereti vizsgálatot - írja Cosmeanu, félig tréfásan blogok szerkesztésére serkentve a román politikusokat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek