Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A muzulmánok iránti tiszteletét hangsúlyozta ismételten szerdai audienciáján a pápa

A nagy világvallások, különös tekintettel az iszlám iránti mélységes tiszteletét hangsúlyozta szerdán a Vatikánban tartott általános kihallgatásán XVI. Benedek pápa, akinek az iszlám erőszakosságával kapcsolatos regensburgi kijelentései nagy felháborodást váltottak ki a muzulmán hívőkben világszerte.


Dátum: 2006-09-20 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:36:07.848463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katolikus egyházfő kiemelte: keresztények és muzulmánok egyaránt az egyetlen istent imádják, éppen ezért együtt kell működniük az emberi jogok, a béke, a szabadság védelme érdekében. A pápa ismét leszögezte, hogy középkori párbeszédre vonatkozó idézetet "félreértették", mert az abban foglaltakkal semmiképpen nem azonosult.

"Remélem, regensburgi szavaim bátorítóan hathatnak a vallások közötti párbeszédre" - tette hozzá Joseph Ratzinger.

A bajor egyházfő vasárnapi úrangyala már másodszor kényszerült magyarázkodni németországi látogatása idején elhangzott előadásával összefüggésben. Előzőleg - a vatikáni szóvivő és az államtitkár magyarázatai után - a katolikus egyházfő vasárnapi úrangyala imádságakor hangoztatta, hogy regensburgi szavait sajnálatos módon félreértelmezték a muszlim világban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek