Mély válságról cikkeznek a bécsi lapok a budapesti rendzavarásokkal kapcsolatban
Magyarország mély gazdasági válságáról cikkeznek az osztrák napilapok, amelyek az MTV székházának ostromát bemutató képekkel illusztrálták szerdai budapesti híradásaikat.
Dátum: 2006-09-20 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63839
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:36:11.547164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kurier című független napilap Rendzavarások sokkolják Magyarországot szalagcímmel a címoldalán csaknem teljes újságoldalnyi fénykép-összeállítást közölt az MTV székházának ostromáról, és egy további teljes oldalt szentelt a budapesti
események bemutatásának. Ezek sorában Ez szégyen Magyarországra nézve címmel közölte budapesti tudósítói helyszíni beszámolóját, amelyben a tüntetések támogatói és ellenzői közül is megszólaltattak egyet-egyet.
A tudósítók szerint a tiltakozások közvetlen kiváltója Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt, aki egy hangfelvétel szerint kijelentette, hogy évek óta hazudtak az embereknek, és egyetlen európai országban sem követtek el akkora "böszmeséget", mint Magyarországon. A szerzők szerint Magyarország gazdasági válságtól szenved, a munkanélküliség és a költségvetési hiány szakadatlanul nő, s a lap ezt külön táblázatban is illusztrálta.
A lapban megszólaltatták Paul Lendvai vezető ausztriai publicistát, aki egyebek között szimptomatikusnak nevezte, hogy az 56-os forradalom 50. évfordulóján ismét ilyen felkelés bontakozhat ki a kormány ellen. "Politikailag azonban ez természetesen badarság. A kormány csak a parlament, nem pedig az utca által bukhat meg. Az ilyen akciók Magyarország stabilitását károsítják" - fejtette ki.
Úgy fogalmazott: nem gondolja, hogy a zavargások spontán módon törtek ki. Vannak ugyanis olyan jobboldali radikális csoportok, amelyek minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy zavargásokat szítsanak, legyen szó akár a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekről, akár miniszterelnöki beszéd szerencsétlen megfogalmazásairól.
Lendvai szerint célzottan tervezettnek tűnnek ezek a zavargások a forradalom 50. évfordulója és a helyhatósági választások előtt. A kelet-közép-európai demokráciákban egyszerűn hiányzik a stratégia a politikai válságok lecsillapítására. Az ilyen helyzetekben lehet látni, hogy a homlokzat mögött még nagyon erős feszültségek léteznek. Nem a politikai érettség jele, ha a tüntetők megtámadják a tűzoltókat, akik tüzet akarnak oltani - fűzte hozzá. Kifejtette, hogy politikailag robbanó vegyület van ma Magyarországon. Ehhez sorolta a növekvő gazdasági nehézségeket, az ellenzéket, amely megkísérli, hogy ezt kihasználja, hogy hatalomra juthasson, valamint a miniszterelnök és a köztársasági elnök közötti rossz viszonyt. Kijelentette, nagyon nehéz megmondani, hogyan alakulnak majd az események. Az ellenzék mindenesetre megkísérli, hogy a hangulatot tovább fűtse, s ebből a választásokon profitáljon. Ahogy az egykoron az 1956-os forradalomnál is látszott, a magyar történelem mindig is kiszámíthatatlan volt.
A Die Presse konzervatív napilap Súlyos zavargások sokkolják Magyarországot címmel közölte budapesti tudósítójának beszámolóját. Peter Bognar szerint az 1989-es fordulat óta nem voltak ilyen súlyos zavargások Magyarországon, de magyar miniszterelnök sem diszkreditálódott még annyira, mint Gyurcsány Ferenc, aki a híresztelések ellenére hivatalában akar maradni. A cikkíró szerint a hangulatot az a hangfelvétel élezte ki, amelyen Gyurcsány Ferenc leplezetlenül kijelentette: kormánya tudatosan nem tájékoztatta a közvéleményt a költségvetés katasztrofális helyzetéről, hogy biztosítsa újjáválasztását.
A tudósító emlékeztetett arra, hogy hetek óta erősödik a Gyurcsány-ellenes hangulat Magyarországon a takarékossági irányvonallal összefüggésben. A cikkíró beszámolt az MTV székházának ostromáról és arról, hogy Gyurcsány Ferenc keményebb fellépést
követelt a hatóságoktól. A Fidesz szerint viszont minden felelősség a kormányé, amely nem utolsósorban hazugságpolitikájával provokálta ki az erőszakot.
Az újság külön keretben a magyar gazdaság mély válságáról írt, megemlítve a költségvetés 2006-ra várható 6,7 százalékos hiányát, a
munkanélküliség várható 7,9 százalékosra növekedését. A lap külön kommentárjában egyebek között megállapította, hogy Gyurcsány esete nem egyedi, hanem inkább szabály Európában, mert melyik európai politikus önt tiszta vizet a pohárba a választók számára, ha győzelmi esélyei vannak az elosztási játéktér drámai zsugorodásának időszakában. A kommentátor szerint képmutatás lenne csak Gyurcsány felett pálcát törni, mert amíg az európai polgárok a valóságot nem viselik el, továbbra is hazudni fognak nekik.
A Der Standard című liberális napilap Magyarország miniszterelnöke kemény marad címmel első oldalon számolt be arról, hogy a posztkommunista időszak legsúlyosabb zavargásai ellenére Gyurcsány Ferenc visszautasította a lemondására vonatkozó követeléseket, és bejelentette, hogy a rendet minden eszközzel helyreállítják. Az újság egy további oldalt szentelt a magyarországi eseményeknek, ahol fényképes tudósításban számolt be a tüntetők és a rendőrség összecsapásairól. Válságban Magyarország kormánya címmel külön keretben ismertették a GDP növekedésének évek óta tartó csökkenését, valamint az infláció, a munkanélküliség és a költségvetési hiány növekedését. Megszólaltatták Kurtán Sándort, a Corvinus Egyetem tanárát, aki szerint a kormány szempontjából válsághelyzet van Magyarországon, de nem legitimációs válság, és a lakosság nagyobbik része nyugodtan viselkedik.
A Neue Zürcher Zeitung svájci konzervatív napilap első oldalán számolt be arról, hogy Gyurcsány Ferenc elutasította a lemondására vonatkozó követeléseket. A tekintélyes újság azonban kérdésesnek nevezte, hogy a legutóbbi események fényében ki tud-e tartani.
MTI - fidesz.hu