Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhalasztja tandíjellenes demonstrációját a HÖOK

Elhalasztja csütörtökre tervezett tandíjellenes demonstrációját a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája - mondta Ekler Gergely, a HÖOK elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-09-20 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:15.919333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eltitkolt miniszterelnöki beszéd következtében olyan helyzet alakult ki a fővárosban, amelynek alapján nincsenek meggyőződve arról, hogy békés keretek között, eredeti céljaiknak megfelelően tudják tüntetésüket megtartani - közölte. Kérdésre válaszolva elmondta: a hallgatók iránti felelősségtől vezérelve döntöttek így, de a rendőrség is azt javasolta, hogy ne tartsák meg a rendezvényt.

Továbbra is fenntartják követelésüket, s felszólítják a kormányt, hogy a tüntetés tervezett kezdési időpontjától számított két héten belül készítse elő a felsőoktatási törvény módosítását a tandíj eltörlésétől. Ha erre nem kerül sor, akkor megtartják demonstrációjukat az önkormányzati választások után.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek