Tüskevár szülői egyesület: felesleges terhet jelent a tandíj
A Tüskevár Országos Szülői Egyesület felszólítja a kormányt a tandíj bevezetésének újragondolására, az szerintük ugyanis súlyos és felesleges terhet jelent a jelenleg még középiskolában tanuló diákoknak és szüleiknek - közölte Márkus Zsuzsa, a szervezet elnöke szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2006-09-20 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63858
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:18.411210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tandíj elriasztja a felsőoktatási felvételitől és tanulmányoktól a diákokat, szüleik pedig nem képesek hozzájárulni a tanulás költségeihez - írta közleményében az elnök annak kapcsán, hogy az egyesület szerdán a témában konferenciát rendezett.
A Tüskevár Országos Szülői Egyesület elfogadhatatlannak tartja, hogy a miniszterelnök a hazugságot, a hazudozást büszkén vállalja, arra politikai és morális tőkét próbáljon építeni. A tandíj bevezetésének korábbi letagadása már korábban rombolni kezdte a diákokban az őszinteségbe vetett hitét - közölte.
"Felszólítjuk a kormányzatot, hogy gondolja újra a tandíj bevezetésével kapcsolatos elképzeléseit és kezdje meg a diákokkal, szüleikkel és a hallgatókkal egyeztetni ezzel kapcsolatos elképzeléseit" - közölte az elnök.
MTI - fidesz.hu