Négycsillagos szálló épül Debrecenben
Magánberuházással új négycsillagos szálloda épül a debreceni Nagyerdőben; az egykori termelőszövetkezeti üdülő helyén létesülő beruházás alapkövét szerdán helyezte el Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.
Dátum: 2006-09-20 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:20.445489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cívis város vezetője a leghosszabb debreceni tervezési folyamatként értékelte az alapkőletételt megelőző időszakot, ugyanis fontos követelmény volt, hogy a nagyerdei környezetbe illeszkedő létesítmény épüljön a térségben.
Kósa Lajos elmondta: Debrecen idegenforgalmi helyzetéhez illeszkedően még legalább kétezer magas színvonalú szálláshelyre lenne szüksége a városnak.
Ehhez járul hozzá a mostani Hotel Olíva szálló építése is.
Disznós Zoltán, a szállodát építő cég vezetője elmondta: a beruházás négymilliárd forintba kerül, amit üzleti alapon saját forrásból teremtenek elő.
Az új hotelben 110 szoba és 50 apartman kap helyet. A földszint alatt két szinttel parkolókat helyeznek el, egy szinttel a föld alatt kap helyet a konyha és több konferencia szekcióterem.
Az épületben 300 személyes konferenciaközpont is lesz, amihez három 60-60, illetve négy 40-40 személyes szekcióterem kapcsolódik.
Ezen túlmenően egészségügyi létesítmények, két étterem és cukrászda is lesz az épületben.
A 2007 utolsó negyedében elkészülő új négycsillagos szálloda a tulajdonosok reményei szerint jelentős mértékben javítja Debrecen, illetve a Nagyerdő turisztikai szolgáltatásait.
MTI - fidesz.hu