Kósa: "Most a Fidesznek kellene meghátrálnia? Nem hiszem!"
Debrecenben a fideszes polgármester is aktív résztvevője a kormányellenes demonstrációknak, úgy véli ugyanis, hogy a város vezetőjeként szólnia kellett a tiltakozókhoz. Kósa Lajos helyesli, hogy a Fidesz nem hátrál meg, és megtartja a szombati nagygyűlést a budapesti Hősök terén.
Dátum: 2006-09-20 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:23.204483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kósa Lajos az InfoRádióban kijelentette: azért mondott beszédet a debreceni demonstráción, hogy polgármesterként elmondja: a város vezetése hogyan viszonyul a megmozdulásokhoz.
"Lehet, hogy Demszky Gábor nem érzi a fővárost magáénak, és úgy gondolja, hogy ha a fővárosban ilyen események vannak, neki nincs dolga, de Debrecen egy másik város, itt van a városnak vezetése, gazdája" - hangsúlyozta Kósa Lajos.
"Kimentem a tüntetőkhöz és azt mondtam: tüntetni lehet, még azonosulni is tudok azzal, ami mondanak, mert Gyurcsány Ferenc valóban persona non gratává vált... de ettől függetlenül csak törvényesen, csak rendben, csak fegyelemmel, csak normális eszközökkel lehet a politikai véleményeket kifejezni" - idézte fel Kósa Lajos.
Debrecen polgármestere hozzátette: külön kérte, hogy nehogy eszébe jusson bárkinek bármit csinálni a szocialisták székházánál. Az ugyanis a városé, az önkormányzattól bérli az MSZP, "hát nehogy már Debrecen vagyonában tegyenek kárt" - mondta Kósa Lajos, aki kedd esti beszédében kijelentette: a rendőrkapitánnyal vállvetve fogja megvédeni a szocialista székházat, ha kell.
Arra a kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy a Fidesz a jelenlegi helyzetben is megtartja szombati nagygyűlését, Kósa Lajos úgy fogalmazott: "ezt a nagygyűlést 4 hónapja meghirdette a párt. Most a Fidesznek kellene meghátrálni? Nem hiszem."