Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KÖZszolga: A sajtószabadság durva megsértése a HírTv kitiltása

A KÖZszolga (Közszolgálati Műsorkészítők Szakszervezete) elnöksége a sajtószabadság kirívóan durva megsértésének tartja, hogy Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke kedden kitiltotta a Hír TV-t a köztévé Szabadság téri székházából, amikor a kereskedelmi csatorna forgatócsoportja Szili Katalin házelnök ottani látogatásáról készült tudósítani - írja a szervezet közleménye.


Dátum: 2006-09-20 20:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:24.613537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közszolgálati intézmény első embere egy olyan tévé számára tette lehetetlenné a tájékoztatást, amelyik előző éjszaka egyedüliként közvetített élő, egyenes adásban Magyarország és a világ számára a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elleni megmozdulások egyik, hírértékét tekintve meghatározó helyszínéről, a Magyar Televízió elől - áll a közleményben.

Ugyanakkor a KÖZszolga elnöksége elismeri mindenkinek, így Rudi Zoltánnak is azt a jogát, hogy véleményt alkosson bármilyen televíziós produkcióról. A kicsinyes bosszú, az indulat vezérelte reagálás azonban, figyelembe véve a körülményeket, nem tűnikm elfogadhatónak.)

A KÖZszolga elnöksége mindezen túl fontosnak tartja - tisztázandó a különböző, egymásnak ellentmondó információkat -, hogy Rudi Zoltán nyilvánosan jelentse ki: Hétfőről-keddre virradó éjszaka utolsóként menekült el a "süllyedő hajóról" (hagyta el a tévé székházát), miután meggyőződött arról, hogy munkatársai, beosztottai már biztonságban kijutottak az épületből.

A KÖZszolga elnöksége szerencsésnek tartaná továbbá, ha a végére lehetne járni annak is, milyen mértékben terheli felelősség Rudi Zoltánt abban, hogy kedd hajnalra kritikussá vált a helyzet a Szabadság téren, és veszélybe kerültek az MTV dolgozói, akiknek bátorsága és példamutató kitartása előtt a KÖZszolga tisztelettel és elismeréssel adózik - közli a Matúz Gábor elnök által aláírt nyilatkozat.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek