Békés demonstráció Tatán és Tatabányán
Tatán, és Tatabányán békés demonstrációt tartottak szerda este. Minden nap tiltakoznak, amíg Gyurcsány Ferenc le nem mond.
Dátum: 2006-09-20 21:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:27.435968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az erkölcsileg megbukott kormány, a hazánkat trágár szavakkal illető Gyurcsány Ferenc nem maradhat Magyarország miniszterelnöke" - jelentette ki Michl József, Tata fideszes polgármesterjelöltje.
A politikus hozzátette, magánemberként vesz részt az ismétlődő demonstrációkon, mert személyes jelenlétével is szeretné megakadályozni a rendbontást, és elkerülni, hogy megmozdulásaikat összemossák a randalírozó tüntetők tevékenységével.
Tatabányán a Fő téren lévő Életfa szobornál este hat órakor jelentek meg az első, nemzetiszínű zászlókat tartó tüntetők, békésen beszélgetve.
MTI - fidesz.hu