A kormánypártok nem tárgyalnak az alkotmány módosításáról
Továbbra sem sikerült a parlamenti pártoknak egyezségre jutniuk az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítást illetően, amelyről pénteken folytattak újabb egyeztetést Budapesten. Szájer József sérelmezte, hogy a kormánypártok képviselői nem voltak felhatalmazva az ellenzéki módosító javaslatokkal kapcsolatos állásfoglalás kialakítására.
Dátum: 2002-11-15 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:28.644950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt észleltük, hogy a kormányoldal képviselőinek nem volt mandátuma arra, hogy tárgyaljanak az alkotmány érdemi kérdéseiről - hangsúlyozta a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője.
A szuverenitás kérdéséről szólva megjegyezte, az EU-tagállamok közül csupán kettő van, ahol az alkotmány fölé rendelik a közösségi jogot. Szükséges lenne egy ettől eltérő, "nemzetibb" megoldást találni. A népszavazás időpontjával kapcsolatosan azt kellene tisztázni, hogy mikor lesz egy végleges csatlakozási szerződési szöveg - tette hozzá Szájer József.
A kompromisszum lehetőségét firtató kérdésre válaszolva azt mondta: nem helyes egy tárgyalás előtt rögzíteni a sarokpontokat. Úgy vélte, korai lenne, ha az alkotmánymódosítással összefüggésben a Fidesz bármilyen szavazat mellett már most elkötelezné magát.
Egy kérdés kapcsán jelezte, a parlament előtt jelenleg fekvő előterjesztés nem olyan, amelyet jó szívvel támogatni tudnának. Mint mondta, nagyon bíznak abban, hogy a másik oldalon lesz készség a normaszöveg módosítására. A Fidesz is nyugodtan mondhatja: aki leszavazza az alkotmánymódosítással kapcsolatos, a sikeres integrálódást elősegítő indítványait, az kockáztatja az uniós csatlakozást.
Az alkotmány nagyon lényeges kérdés, de nem azonos Európai Unióról történő szavazással - hangsúlyozta Szájer József. Felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz támogatná egy új, négypárti kompromisszumos törvényjavaslat benyújtását, amelyet egy nap alatt, az általános vita lefolytatását követően el lehetne fogadni.
Az egyeztetés a jövő héten, csütörtökön folytatódik. A Fidesz és az MDF hétfőn egyeztet a módosító indítványokról.
MTI - fidesz.hu