Gyurcsány Ferencnek hazugságon alapul az egész kormányzása
Gyurcsány Ferencnek távoznia kell, mert hazugságon alapul az egész kormányzása - jelentette ki Navracsics Tibor szerdán este Veszprémben, egy választási fórumon.
Dátum: 2006-09-20 21:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:28.364381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint "egyrészt hazugsággal nyertek, másrészt azt a választási programot, amellyel győztek, amelyre a választópolgárok adták a szavazataikat, azt a hatalomra jutásuk pillanatában kicserélték egy homlokegyenest másra".
Tehát a kormányzás tartalmi legitimációja is hiányzik, hiszen egy meghatározott időszakra a választópolgárok egy pártnak a programja alapján adnak felhatalmazást - tette hozzá az ellenzéki politikus.
Navracsics Tibor szerint a rend, a társadalmi béke leghatékonyabb módja az lenne, ha Gyurcsány Ferenc végre lemondana. Hangsúlyozta: elítélik a törvénysértéseket, amelyek a tüntetések során történnek, de az egész helyzet "egyetlen pillantás alatt megszűnne Gyurcsány Ferenc lemondásával".
A Fidesz frakcióvezetője szerint ezáltal nyilván olyan helyzet teremtődne, hogy "az MSZP és az SZDSZ, ha akarja, új kormányfőt választhat, új kormányt alakíthat".
"De Gyurcsány Ferenc nemkívánatos személy a magyar politikában" - tette hozzá Navracsics Tibor, hangsúlyozva, hogy szerinte ez elsősorban nem is pártpolitikai, hanem civilizációs kérdés. Szavai szerint "hogyan tűrhet meg a magyar politika magában egy olyan embert, aki időnként - még némi büszkeséggel is a hangjában - bejelenti, hogy hazudott?"
A Fidesz politikusa szerint az pedig "különösen sunyi dolog volt" Gyurcsány Ferenctől, amikor "első menekülésében a saját hazugságait tizenhat év magyar politikájának hazugságaira akarta áttenni".
Navracsics Tibor szerint Gyurcsány Ferenc és az SZDSZ nem érdekelt a helyzet megoldásában, szerinte a miniszterelnök "mintha szándékosan provokálná az embereket, mintha szándékosan el akarná érni ennek a hiszterizált helyzetnek a fennmaradását". Szerinte az SZDSZ pedig azt akarja elérni "elképesztően szélsőséges állásfoglalásaival", hogy Gyurcsány Ferencből lassan az "igazmondás bajnokát" nevelje ki.
A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor utalt arra, hogy az MSZP egyes politikusai részéről hallani olyan nyilatkozatokat, amelyek a megbékélés irányába hatnak. Mint mondta, "Szili Katalin például olyan, aki általában úgy nyilatkozik, hogy egyértelműen érezhető, megbékélést akar elérni".
Navracsics Tibor kijelentette: a kedden aláírt és a parlamentben megszavazott ötpárti nyilatkozat egyértelműen a megbékélés és a kedélyek hűtése irányába mutat, miközben "Gyurcsány Ferenc minden egyes újabb szereplése olaj a tűzre".
MTI - fidesz.hu