Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra 15 ezren gyűltek össze a Kossuth téren

A korábbi napokhoz hasonlóan szerda este kilenc óra után mintegy 15 ezer ember gyűlt össze a budapesti Kossuth téri demonstráción, amely három napja folyamatosan tart a Parlament előtt.


Dátum: 2006-09-20 21:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:28.989639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tüntetők Gyurcsány Ferenc és a kormány leváltását követelik - jelentette az MTI munkatársa. Folyamatosan érkeznek a demonstrálók a térre. A Rákóczi-szobor körüli füves területen sűrű a tömeg, a Parlament előtti aszfaltos parkolóban elszórtabban helyezkednek el az emberek. Erre az eredetileg a külső kordonnal körülzárt területre este hét óra után nyomultak be az emberek.

Demonstrálók állnak az úttesten és a villamossíneken, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épülete előtt is. A távirati iroda tudósítójának becslése szerint a Parlament köré több mint 600 rendőrt vezényeltek. A 2-es villamos órák óta nem jár a Kossuth téren.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek