Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békés demonstráció Szombathelyen

A Gyurcsány-kormány lemondását, új parlamenti választások kiírását és a sajtószabadságot követelte szerdán este a Szombathely főterén demonstrálók; az egybegyűltek - megfogalmazásuk szerint - "a békességért, igazságért, a demokrácia védelméért" tüntettek.


Dátum: 2006-09-20 21:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:29.588879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demonstrálók közfelkiáltással fogadtak el egy petíciót, melyet a város két kormánypárti országgyűlési képviselőjéhez, a szocialista Ipkovich Györgyhöz és a szabad demokrata Hankó Faragó Miklóshoz kívánnak eljuttatni.

"Felszólítjuk Ipkovich Györgyöt és Hankó Faragó Miklóst, továbbá minden az Országgyűlésbe jutott politikust, hogy azonnal vonják meg a bizalmat Gy.F. politikai kalandortól, és egyben az Országgyűlés oszlassa fel önmagát" - áll a demonstráció színhelyén szétosztott petíció szövegében.

A szombathelyi tüntetésen több, a városban közismert értelmiségi is felszólalt. Cholnoky Péter gyermekgyógyász professzor például azt hangsúlyozta: "Nem akarunk olyan vezetőket, akik kicsúsznak a felelősség alól, akár egy angolna". Szavai szerint a tüntetők nem valami ellen, hanem "az igazság és a jogbiztonság mellett" demonstrálnak.

A professzor szerint Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került beszédének nemcsak a tartalma kifogásolható, de a hangneme is. Mint mondta: "egy miniszterelnök semmilyen körülmények között nem beszélhet így". Hozzátette: az sem lehet mentség a kormányfő számára, hogy állítása szerint "szenvedett" attól, hogy felelős poszton hosszú ideig "nem csináltak semmit".

A csaknem másfél órán át tartó demonstráción, ahol az emberek gyertyát tartottak és nemzeti színű zászlókat lobogtattak, a felszólalók szinte mindegyike arra kérte a jelenlévőket, maradjanak nyugodtak, ne üljenek fel semmiféle provokációnak, legyenek kitartóak és továbbra is őrizzék meg méltóságukat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek