Brzezinski szerint Gyurcsánynak le kell mondania
Zbigniew Brzezinski szerint nem fér bele a demokráciába az, hogy egy miniszterelnök félrevezeti az országát és az Európai Uniót: Gyurcsány Ferencnek le kell mondania. A neves washingtoni politológus helyi idő szerint szerdán nyilatkozott az MTI-nek.
Dátum: 2006-09-21 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:35.007221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ha egy miniszterelnök hazudik az országának és hazudik az Európai Uniónak, úgy gondolom, kárt okoz a demokráciának, és ebből le kell vonnia a helyes következtetést" - mondta a máig a legbefolyásosabb amerikai külpolitikai gondolkodók közé tartozó volt nemzetbiztonsági tanácsadó. Brzezinski - aki azután nyilatkozott, hogy részt vett a magyar nagykövetség rendezvényén, Charles Gati új 56-os könyvének bemutatóján - úgy vélekedett: Gyurcsány Ferenc hiteltelenné tette magát. "Világos, hogy milyen következtetést kell levonnia ebből, természetesen le kell mondania" - szögezte le. Mint hozzátette, valakinek a pártjából vagy koalícióból át kell vennie a kormányfői posztot.
A budapesti zavargásokkal kapcsolatban kijelentette: szó sincsen újabb 56-ról, képtelenség ezt állítani. Magyarországon nem forradalom zajlik a hatalom megszerzése érdekében, és nem is egy idegen megszálló hatalom kiűzése céljából tört ki felkelés. Mint fogalmazott, a zavargások nem valami isteni jelre következtek be, hanem egy komoly politikai probléma van a háttérben. "Mit gondoljon a világ arról, hogy a kormányfő megtéveszti a választókat és az EU-t, ezt elmondja, és ezzel elintézettnek tekinti az ügyet?" - tette fel a kérdés Zbigniew Brzezinski.
MTI - fidesz.hu