Londonban is követelték Gyurcsány távozását
Londonban 70 fiatal követelte Gyurcsány Ferenc minszterelnök távozását a magyar nagykövetség előtti szimpátiatüntetésen.
Dátum: 2006-09-21 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:35.747634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A demonstrálók a bejelentett rendezvényen magyar zászlót tartottak a magasba, amelyen magyarul a "Tűnj el" felirat volt olvasható. Más táblákon a hazug szó állt. A csoport a távirati irodának elmondta, az interneten olvasták a demonstrációra szóló felhívást. A másfél órás rendezvény helyszínét három rendőr biztosította. Néhányan rögtönzött beszédet tartottak, majd a magyar himnusz eléneklése után távozotak a londoni diplomáciai képviselettől.
hirtv.hu - fidesz.hu