Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismeretlen tárgyak az Atlantis körül

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA bízik abban, hogy az űrrepülőgép csütörtökön már visszatérhet, annak ellenére, hogy szerdán újabb tárgyakat fedeztek fel a Föld körüli pályán keringő Atlantis közelében. A houstoni irányító központ csütörtökre virradóra zenés ébresztővel szólította fel az Atlantis legénységét a leszállás előkészítésére.


Dátum: 2006-09-21 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:37.080050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az űrrepülőgépnek a tervek szerint közép-európai idő szerint 12:21-kor kell landolnia a floridai Cap Canaveral melletti Kennedy űrközpont 4,5 kilométer hosszú leszálló pályáján. Amennyiben ez nem sikerül, az Atlantis még egy leszállási kísérletet tehet 13:57-kor. Ennek sikertelensége esetén azonban már újabb 24 órát kell várnia Brent Jett parancsnoknak és társainak a visszatérésre. Korábban két ismeretlen tárgyat vettek észre az űrrepülőgép közelében, ezért szerdáról csütörtökre halasztották a landolást, amíg sikerül megnyugtatóan átvizsgálni az űrrepülőgép hővédő burkolatát.

Szerdára három újabb lebegő törmeléket találtak az Atlantis közelében. Az első vizsgálatok nem találtak sérülést. Az első tárgyról azt gondolják, hogy egy jégdarab, vagy pedig egy kis műanyagdarab, ami a hővédő lemezek közül vált le. "Nem szokatlan dolog, hogy kisebb lebegő tárgyakat találunk" - mondta Paul Dye, az Atlantis egyik repülésirányítója.

A NASA a korábbinál szigorúbb biztonsági szabályokat vezetett be azután, hogy 2003. február 1-jén a Columbia űrrepülőgép egy addig rejtve marad sérülés miatt a leszállási manőver közben darabokra hullott szét. A katasztrófában a Columbia hétfős legénysége életét vesztette.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek