Hatvankét embert állított elő a rendőrség Budapesten
Hatvankét embert állított elő a szerda éjszakai budapesti rendbontások során a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-vel.
Dátum: 2006-09-21 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:38.577945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előállított személyek közül ötvenöt embert vettek őrizetbe rendbontás, csoportos garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak miatt - mondta el Taffener Éva. A helyettes szóvivő hangsúlyozta, hogy a csütörtökre virradó budapesti rendzavarások során egyetlen rendőr sem sebesült meg. A három nap során így már több mint 200-an kerültek rendőrkézre.
MTI - fidesz.hu