Az erdélyi magyarok is Gyurcsány távozását követelik
Az erdélyi Krónika beszámol arról, hogy több erdélyi településen tartottak, illetve tartanak magyarországi tüntetőkkel szimpatizáló megmozdulásokat a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), illetve az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezésében.
Dátum: 2006-09-21 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:43.242651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"MSZP+RMDSZ egyenlő SZDSZ - vesszenek az árulók! Világ kommunistái, egyre süljetek!" - ilyen és hasonló feliratokkal tüntettek szerdán Nagyváradon az EMI tagjai.
"Elég volt a hazugságáradatból, a félrevezetésből és a nemzetnek Medgyessy Péter szellemi szintjére történő lesüllyesztéséből! Eleget mertünk kicsik lenni, legyünk újra magyarok!" - írja a magyarországi tüntetőket támogató levelében az EMI országos elnöksége. A budapesti tüntetőkkel szimpatizáló megmozdulást tervezett az EMI tegnapra Marosvásárhelyen is, de nem sikerült a szükséges engedélyt beszerezni.
Szász Jenő, az MPSZ elnöke szerint minden településen szervezni kellene ilyen megmozdulásokat. Az MPSZ egyébként már szervezett gyertyás tüntetést Székelyudvarhelyen. A magyar kormány távozását kéri az MPSZ sepsiszentgyörgyi és sepsiszéki elnöksége is, amely csütörtök estére gyertyás tüntetést szervez.
"Lehet becsületesen vezetni egy országot" - olvasható ugyanebben a lapban Böjte Csaba dévai ferences szerzetes írásában. Szerinte Magyarországon komoly morális válság van. A szerzetest meglepi "az a mérhetetlen cinizmus, ami a magyar kormány első emberéből árad". "Amennyiben a miniszterelnöknek elnézik a csalást, a hazugságot, akkor az összes csaló, puskázó diáknak joga van büntetés nélkül hazudni, akkor az utakon joga van bárkinek úgy vezetni, ahogy ő jónak látja, és sajnos akkor az embereknek joga lesz ablakokat bezúzni, rendőröket megverni, székházakat felgyújtani. A tetteiért mindenkinek felelnie kell..." -írja Böjte.
MTI - fidesz.hu