Nemzet színésze - választás március első hetében
Március első hetében ülnek össze a nemzet színészei, hogy döntsenek arról, ki legyen új társuk e cím viselői körében - közölte csütörtökön Márton Éva, a Nemzeti Színház Rt. főtitkára.
Dátum: 2002-02-21 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:16.359441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzet színészeinek társasága Lukács Margit február 3-án bekövetkezett halálával fogyatkozott tizenegyre.
A 2000-ben életre hívott elismerés kitüntetettjei egy alkalommal, az elmúlt év elején - Sinkovits Imre halála miatt - már választottak maguk közé új társat Avar István személyében.
A kitüntető cím alapító okirata szerint a nemzet színésze cím viselésére életük végéig jogosultak a jutalmazottak. Az elismerő címet egyszerre tizenketten birtokolhatják. A nemzet színészei egyhangú szavazással választják meg a cím új viselőjét.
Az elismerést a Nemzeti Színház Rt. azzal a céllal hívta életre, hogy a nemzeti színjátszás élő művészei közül kitüntesse a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket elért művészeket.
A nemzet színésze címet a nemzeti kulturális örökség minisztere adományozza annak, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, 62. életévét betöltötte, illetve négy évtizedet a színészi pályán, vagy húsz évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött.
A nemzet színészei életük végéig havi 500 ezer forintos juttatást kapnak.
A 2000. augusztus 22-én odaítélt címet elsőként Agárdy Gábor, Berek Kati, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Lukács Margit, Máthé Erzsi, Psota Irén, Raksányi Gellért, Sinkovits Imre és Törőcsik Mari kapta meg.