Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP készíttette az összeírásokat és a fotókat

A szocialista párt szóvivője elismerte: ők kérték helyi szervezeteiket, hogy írják össze és fotózzák le a más párthoz tartozó tüntetőket.


Dátum: 2006-09-21 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:50.770155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyakó István azt állította: a Juhász Ferenc aláírásával elküldött levelekben azt kérték a területi irodáktól, hogy - minden provokáció nélkül - készítsenek fényképet azokról a kis, radikális csoportokról, amelyekről tudják, hogy megtámadták a párt miskolci, egri és tapolcai irodáját. Nyakó István közölte: azt az információt kapták, hogy ezek politikai pártok által szervezettek és a csoportoknál egyes politikai pártok helyi közszereplői is megjelennek. A politikus világossá tette, hogy a Fideszről, a MIÉP-ről, a Jobbikról és a KDNP-ről beszél.

A riporternek arra a kérdésére, hogy ezek feltételezések-e vagy már bizonyított tények, Nyakó István azt mondta: annyit biztos tudnak, hogy egy fideszes országgyűlési képviselő, Wittner Mária már a Kossuth téren forradalomra, illetve alkotmányos eszközökön túli eszközök igénybe vételére is felszólította az embereket.

Nyakó István kijelentette: "A saját védelmünkben ezeket a dokumentálásokat, ha tudjuk, megtesszük, a vandál dolgokról a rendőrségnek át tudjuk adni a fényképeket. Aki demonstrál, vagyis alkotmányos jogával él, annak nincs félni valója, a Fidesz nem is őket félti, inkább a lelepleződéstől fél" - mondta a szocialista politikus.

Péterfalvi: törvénysértő a tüntetők listázása

Az adatvédelmi biztos szerint számos törvényt sért meg az, aki békés tüntetőket listáz. Péterfalvi Attila a Krónikának elmondta: önmagában az a tény, hogy valaki demonstrációra jár, az természetesen személyes adat és nyilvánvaló, hogy ilyen dokumentálásra csak akkor van lehetőség, ha ehhez az érintett hozzájárul, vagy ezt a törvény elrendeli. Miután nincs olyan törvény, sőt a törvények a véleménynyilvánítás szabadságával, mely alkotmányos alapjog, tulajdonképpen ezt biztosítják, hát nem lehet azokat regisztrálni, akik ilyen rendezvényeken részt vesznek. Természetesen, ha valaki olyan magatartást tanúsít, amely jogszabályba ütközik, akkor az nyilvánvalóan más kérdés.

Magyar Rádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek