Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A rossz példa ragadós: Rudi nem mondott igazat

Sajnos a rossz példa ragadós. A miniszterelnök alkotmányos válságot okozó hazugságai után most a Magyar Televízió elnöke, Rudi Zoltán is állított valótlant.


Dátum: 2006-09-21 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:51.628290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sajnos a rossz példa ragadós. A miniszterelnök alkotmányos válságot okozó hazugságai után most a Magyar Televízió elnöke, Rudi Zoltán is valótlant állított akkor, amikor a Fidesz sajtótájékoztatójára reagálva azt állította, hogy a hétfő esti a televízió épületét ért brutális támadás előtt a tévé nem kapott petíciót, csak másnap hajnalban. Éppen a Rudi Zoltán által sok tekintetben méltatlanul megtámadott Hír TV felvételeiből tudhatjuk, hogy a tüntetők vezetői még hétfő este, az erőszakos tömeg megérkezése előtt megjelentek a televíziónál a petíciójukkal. Csak éppen érdemben nem foglalkozott velük senki.

A Fidesz éppen ezért mondja azt, hogy Rudi Zoltán talán megelőzhette volna a tragédiát, megvédhette volna az általa vezetett intézményt és annak munkatársait, ha vagy ő, vagy munkatársai egyike időben átveszik a petíciót a tüntetők képviselőitől.

Kérjük Rudi Zoltánt, hogy a vádaskodás, a saját felelősség előli menekülés helyett gondolja át, hogy ő maga úgy járt-e el hétfő este, ahogy egy felelős vezetőnek ilyen helyzetben kell. A lehetőségeihez képest mindent megtett-e annak érdekében, hogy ezt a szörnyű tragédiát megelőzze.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek