Költségvetési matt a környezetvédelmnek is
A jövő évi költségvetési megszorítások a környezetvédelmi ágazatot érintik a legsúlyosabban, holott az európai uniós kötelezettségek miatt éppen a támogatások növelésére lenne szükség - jelentette ki Turi-Kovács Béla, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának fideszes elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2002-11-15 19:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:30.702119, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus rámutatott: a büdzséről szóló törvényjavaslat alapján környezetvédelmi beruházásokra jövőre az ideinél 30 százalékkal kevesebb pénz jut, amiből az európai uniós víztisztaság-védelmi, hulladékgazdálkodási követelményeket aligha lehet majd a határidőkön belül teljesíteni.
A Pénzügyminisztérium adatai alapján az idén környezetvédelmi fejlesztésekre jutó 160-170 milliárd forint mintegy 60 százalékát fedezték állami forrásból.
Turi-Kovács Béla elmondta, hogy a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (KAC) kerete a beruházásokra jutó források csökkenési üteménél fokozottabban mérséklődik. Jövőre az idei keretösszegnél mintegy 8 milliárd forinttal kevesebb, összesen 26 milliárd forintra lehet majd pályázni a KAC-ból.
A polgári kormány környezetvédelmi minisztere felhívta a figyelmet arra, hogy 2004-ig ivóvíztisztítással kapcsolatos fejlesztésekre 120 milliárd forintot kell költeni, ezzel szemben a költségvetésben egyetlen forint sincs erre a célra.
- Szennyvíztisztításra évente legalább 100-120 milliárd forintot kell fordítani a 2008-as, 2009-es, 2015-ös határidőket figyelembe véve, ehelyett csupán 14 milliárd forint az e célra szánt jövő évi pénzösszeg - mutatott rá az elnök.
Emlékeztetett, hogy hasonló a helyzet a hulladékgazdálkodás területén, ahol sem a veszélyes hulladékok megsemmisítésére szolgáló művek, sem a szelektív hulladékgyűjtés feltételei megteremtésére nincs tervezett költségvetési forrás.
Turi-Kovács Béla kritikát fogalmazott meg amiatt, hogy az idén beindult nemzeti agrár-környezetvédelmi program sem kap támogatást 2003-ban a környezetvédelmi tárcától.
- Ugyan a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az ez évi 2,2 milliárd forintos keretét 4 milliárdra növeli, ám új pályázatok befogadására így sem lesz lehetőség - emelte ki a fideszes politikus.
Hozzáfűzte: ennek a programnak a felfuttatására azért lenne szükség, mert az EU-csatlakozás után agrár-környezetvédelemre jelentős támogatásokat lehetne igényelni az uniótól.
Turi-Kovács Béla hangsúlyozta azt is, hogy a csatlakozás ugyanakkor a várakozásokkal szemben nem jelent majd markánsan új helyzetet Magyarország számára a forrásokat tekintve. Mint elmondta: a közösségi alapok legfeljebb a beruházások ötödét fedezhetik majd.
MTI - fidesz.hu