Visszaélnek Páva Zsolt nevével
Rendőrségi feljelentést fontolgat Páva Zsolt, mert szerinte ismeretlenek az ő nevében terjesztenek szórólapokat a baranyai megyeszékhelyen - közölte Pécs fideszes polgármesterjelöltje az MTI-vel csütörtökön.
Dátum: 2006-09-21 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:54.287567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A röplapokon az autóbalesetet szenvedett és súlyos beteg Toller Lászlót gyalázó, betegségén és állapotán viccelődő megjegyzések szerepelnek, nekem tulajdonítva azokat" - mondta el a politikus, aki a szórólapokról állampolgári bejelentés útján szerzett tudomást.
Elmondta, hogy a feljelentéssel mindaddig vár, amíg kezébe nem kerül egy eredeti szórólap.
A politikus kíváncsi rá, hogy az egyértelműen provokációs céllal, az ő lejáratására készült röplapokat ki és milyen pénzből rendelte meg, valamint hol nyomtatták azokat.
MTI - fidesz.hu