Az MSZP-nek is érdeke a szakértői kormány
Ha a szocialisták valóban komolyan gondolják azt, hogy a nemzet érdekét mindenek elé helyezik, akkor nekik is érdekük, hogy olyan kormány jöjjön létre, amely mind az öt párt bizalmát bírja - mondta Navracsics Tibor Balassagyarmaton lakossági fórumon csütörtökön.
Dátum: 2006-09-21 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:56.068731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kifejtette: a jelenlegi kormánynak le kellene mondania, hogy szakértőkből álló kormány alakulhasson, olyan tagokkal, akik mind az öt párt számára elfogadhatóak.
Utána kell megbeszélni, hogy ez a szakértői kormány időben, tartalomban milyen mandátummal bír, és milyen program alapján fogja folytatni a tevékenységét - tette hozzá.
Navracsics Tibor úgy fogalmazott: "Mi hiszünk ebben a megoldásban, ez nem a hatalomról szóló kérdés, hiszen nem pártpolitikusok alkotnák ezt a kormányt."
Emlékeztetett rá: a Fidesz fél évvel ezelőtt azt mondta, hogy nem a megszorítások, hanem a gazdasági növekedés felé kell lépni. Hozzátette: ezt most is tarthatónak gondolja.
A Fidesz politikusa szerint az országszerte zajló tüntetések abból adódnak, hogy Gyurcsány Ferenc május 26-i beszéde nyilvánosságra került, és cinikus az a beismerés, amit a kormányfő ebben a beszédben tesz.
Ennek egyenes következménye kellene hogy legyen, hogy Gyurcsány Ferenc lemondjon, mert nemkívánatos személy ma a magyar közéletben - mondta.
Navracsics Tibor szerint a tüntetések leggyorsabb lezárását az jelentené, ha Gyurcsány Ferenc távozna a magyar közéletből. Ennek esélyéről azt mondta: "Nagyon sok minden változhat. Az európai parlamenti választások után is mindenki lehetetlennek tartotta, hogy Medgyessy Péter távozzon, aztán egyik pillanatról a másikra mégis leváltották."
MTI - fidesz.hu