Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Többszáz fős békés demonstrációk kezdődtek Tatán és Tatabányán

Tatán 200, Tatabányán 300 tüntető részvételével kezdődött békés demonstráció Gyurcsány Ferenc lemondását követelve, Tatán ez a harmadik, Tatabányán pedig a második utcai véleménynyilvánítás - mondták el az MTI-nek csütörtökön a szervezők és szemtanúk.


Dátum: 2006-09-21 20:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:37:56.657994, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szombatra a tervezett Fidesz-nagygyűlés miatt nem szerveztek megmozdulást, azonban az esemény elmaradása miatt arra kérik a szimpatizánsokat, hogy aki tud, az menjen fel a Kossuth térre - mondta Izsáki Andrea, a tatai rendezvény szervezője.

Tatabányán az egyik kereskedelmi rádió hírei között egész nap szerepelt a Fő téri Életfa-szobornál este hét órakor kezdődő demonstráció híre. Szemtanúk szerint este fél nyolckor még résztvevőkkel teli buszok érkeznek a Megyeháza parkolójába, a tömeg létszámát 300 főre becsülték.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek