Felmondta a koalíciót a lengyel miniszterelnök az Önvédelem pártjával
Megszabadul kisebb koalíciós partneréről, Andrzej Lepper miniszterelnök-helyettestől - jelentette be csütörtök este Jaroslaw Kaczynski lengyel konzervatív kormányfő, gyakorlatilag véget vetve négy hónapja tartó szövetségüknek.
Dátum: 2006-09-22 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:38:00.932718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtókonferenciáján a Jog és Igazságosság (PiS) pártját vezető Kaczynski újságíróknak azt mondta, hogy megpróbál egy másik kormányképe többséget összehozni a parlamentben, de ha ezzel kudarcot vall, az előre hozott választások kiírása lesz az egyetlen kiút a kormányválságból.
"Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy összehozzunk egy többséget, de ha kudarcot vallunk, nem marad más mint az előre hozott választások" - mondta a kormányfő.
A lengyel kormánykoalíció az elmúlt napokban jutott a széthullás küszöbére, miután kiéleződött a hetek óta tartó vita a koalíciót vezető PiS, valamint egyik kis partnere, a baloldali populista Önvédelem (Samoobrona) között a 2007-es költségvetés és az Afganisztánba küldendő lengyel csapaterősítés ügyében.
Csütörtökön odáig fajult a vita, hogy Marek Kuchcinski, a konzervatívok parlamenti frakciójának vezetője párton belüli "puccsra", Andrzej Lepper pártvezető cserben hagyására és a Jog és Igazságosság frakciójához való "átállásra", azaz átülésre szólította fel a szejmben a Samoobrona képviselőit. Azzal indokolta felhívását, hogy a PiS már "nem tudja komoly partnerként kezelni Leppert".
MTI - fidesz.hu